Nem írom le az előzményeket, talán később, ha valakit érdekel. 

Nem beszél velem. Kérdeztem, hogy menjek-e busszal, azt mondta, hogy elférek a kocsiban. Hát kösz.

Beszélhetek neki, be is látja, hogy igazam van, de nem ér semmit. Érzelmileg zsarolja a gyereket, és ebben én nem tudok partner lenni. Tudom, hogy szereti, de nekem is fáj, amiket mond. A legrosszabb, hogy úgy érzem, mintha a falnak beszélnék. 

Ahogy kihajtottunk a kertből, azt mondta, talán külön kellene mennünk egy időre. Most erre mit mondjak? Azt mondja, velem nincs baj, sőt, csoda, hogy elviselem. Szeret engem is és a fiunkat is, de úgy néz ki, képtelen a családi életre, képtelen az apaságra. Mindezt úgy, hogy 19,5 éve vagyunk együtt, 11 éves lesz a fiunk most. Tudja, hogy nem kellene azt mondania, amit mond, és mégis mondja....

Sajnos most több negatív dolog történik velem, pedig én alapvetően egy jókedvű, optimista ember vagyok. Csak most sok. De remélem, tudok jó dolgokról is írni.

Megosztás a facebookon